JÁNOSSY PÉTER SÁMUEL: A nagy ukrán reccs
2018. április 05. írta: Raffay Ernő blogja

JÁNOSSY PÉTER SÁMUEL: A nagy ukrán reccs

JÁNOSSY PÉTER SÁMUEL

A nagy ukrán reccs

Megjelent: Magyar Demokrata 2014. 03. 05. 2014:10. szám. 

Mihail Gorbacsov sikerrel küzdött a vodka ellen. A Nyugat érdekeinek megfelelően úgy szedte szét a Szovjetuniót, hogy létrehozta Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, az oroszt. Mi, magyarok – mint második helyezett a kisebbségi versenyben – már 94 éve tűrjük ezt, az antant-típusú apartheidet. Az oroszokat tehát odalökte az utódállamoknak, hadd tapossanak rajtuk. Oroszország most ott tart, mint az orosz-török háború után 1700-ban: birtokba veszi, ami már akkor is az övé volt. Erdősi Ferenc regionális elemzőt idézem: „Három szempontból is nagy veszteség érte Oroszországot: a kikötők száma és a rakodási kapacitás, továbbá a legfontosabb külkereskedelmi piacokhoz való térbeli viszony, és a befolyásoló klimatikus viszonyok tekintetében. A klimatikusan legkedvezőbb, a külpiacok eléréséhez is a legjobb fekvésű és legnagyobb kapacitású fekete-tengeri kikötők maradtak kívül az Orosz Föderáció határain. Miközben lényegében megszűntek a világgazdaságba való integráció politikai akadályai, aközben a kapcsolattartás, az árucsere közlekedési feltételei katasztrofális mértékben romlottak azáltal, hogy Oroszország kevés és rossz fekvésű saját tengeri kikötővel rendelkezett, és az önállóvá lett szomszédos országoknak kiszolgáltatottá vált a tranzitszállítások tekintetében, ami jobb esetben csak a magas szállítási költségekben és kikötőhasználati, átrakási díjakban manifesztálódott, azonban nem ritka a politikai gonoszkodásig elmenő akadékoskodás sem az oroszországi illetékességű tranzittal kapcsolatban”. Még fel se mosták a vért a Majdanon, a puccsal hatalomra került új ukrán kormány és parlamentje eltörölte az ukrán nyelvtörvényt. Eddig amúgy 3-4 millió dollárba került egy ukrán parlamenti hely. Ezt a cechet most a nyugati intervenció fizette: becslések szerint mintegy ötmilliárd dollárba kerülhetett a mesterségesen gerjesztett, vérnarancsos forradalom felépítése. Az emberi jogokra másutt oly finnyás Nyugat egy virtigli fasiszta, xenofób, antiszemita csoportot emelt hatalomba. A kárpátaljai magyarokba és ruszinokba alaposan beletörölték a cipőjüket az ukrán terrorlegények minapi razziáik során. Magyarország gyenge, hadseregét még Antall idejében felszámoltatták vele. Semmit nem tesz az ukrán fasiszták agressziója ellen a tiltakozáson kívül. Pedig a V4-delegációhoz ezúttal Románia is csatlakozhatna a félmillió ukrajnai román védelmében. Nekünk azonban nemcsak a Beregszász környéki, egy tömbben élő magyarság iránt van felelősségünk, hanem az 1944 óta elnyomott ruszinok is csupán ránk számíthatnak. A Gens fidelissima, a leghűségesebb nemzet, Rákóczi fejedelem népe, a görög katolikus ruszinság is csak Magyarországra számíthat a nemzetiségi önrendelkezés kivívásában. A húszmillió orosznak pedig hiába akarnák beverni a száját az orosz szóért, nem fog menni. Nem lehet betiltani az orosz nyelvet, amikor az ukrán hadsereg fele orosz. Szícs gárdistákkal, a Jobb Szektorral nem lehet lerohanni a krími parlamentet, a harkovi és a donyecki megyeházákat, mert a helyi oroszok visszalőnek. Másrészt Ukrajna aktuális, Oroszország felé fennálló gáztartozása 1,5 milliárd dollár. Ahogy mi az EU-hoz vagyunk bekötve gazdaságunkkal, úgy Ukrajna az oroszokhoz. Csak egy kis vámtarifa- és gázáremelés, és abban az órában összecsuklik az ukrán rendszer. Ukrajna mesterséges ország. Sohasem létezett. Sztálin 200 kilométerrel arrébb tolta a II. világháború után a lengyel határt. Így lett Lvovból Lviv. A valamikor a Monarchiához tartozó, eredetileg lengyel Galícia is ukrán lett. A Volchinia környéki cseh telepesek is elukránosodtak. Az ukrán Hruscsov pedig 1954-ben végül népének ajándékozta a tündérkertet, a Krím félszigetet. 1993 májusában a magyar parlament a magyar–ukrán jószomszédsági és együttműködési szerződésről vitázott. Ezt az alapszerződést már 1991 végén titokban, az ukrán állam megalakulása előtt aláírta Jeszenszky Géza külügyminiszter. A törvénybe iktatás csúszott. „A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs, és nem is lesz területi követelésük” – íratta a szerződésbe Antall, noha a Zakarpatyíje Oblaszty (Kárpátontúli Terület) még a Szovjetunióban sem volt az Ukrán SZSZK része. Különleges katonai övezet volt, akárcsak Kalinyingrád. Raffay Ernő szerint, aki az Antall-kormány honvédelmi államtitkára volt, remek lehetőségeket kínált fel az élet a békediktátum korrigálására: „az a történelmi folyamat, amely 1989-ben kezdődött és a 2000-es évek elejéig tartott, legalább fél tucat komoly történelmi lehetőséget eredményezett. Amikor akármelyik magyar kormány akár a diplomácia, akár a fegyverek erejével beavatkozhatott volna – a 90-es években ugyanis még volt magyar hadsereg. Határozottan állítom, hogy horvát szövetségben visszaszerezhettük volna a szerbek által elvett területeinket. A Horn-kormány 1994–1998 közötti időszaka pedig nem elhanyagolható, hiszen a történelmi Horvátország felszabadítására elindították 1995-ben az Oluja (Vihar) fedőnevű hadműveletet. Horvát részről már 1990-ben felvetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. Óriási jelentőségű lett volna a két ország szövetsége, ezért az akkori magyar kormány felelőssége igen komolyan felvetődik.” Továbbá: „Beszélnünk kell még a kárpátaljai részekről. Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: »ha kell Kárpátalja, hát vigyétek!« Nos, ezeket a lehetőségeket egyetlen magyar kormány sem használta ki.” A pletykák szerint az akkori még nem is létező ukrán állam kincstára üres volt. 300 millió dollárba került volna Kárpátalja visszavásárlása. Ráadásul erre erősített rá a ruszinok 1991. december elsejei népszavazása, amelynek eredményét máig sem vitatja senki. Az ügydöntő voksoláson a résztvevők 78 százaléka Kárpátalja autonómiája mellett szavazott. Jevhej Zsupan, a Kárpátaljai Ruszin Néptanács elnöke 2011. december 3-án elmondott megemlékezése szerint az autonómia hiánya és a túlzásba vitt központosítás az oka annak, hogy kijevi és kelet-ukrajnai oligarchák kizsákmányolják Kárpátalja természeti erőforrásait, ráadásul a régióban működő cégeik nem helyben adóznak. Kirill Frolov, a FÁK Intézet elemzője így vélekedett: „Teljesen igazságosnak tekintem a ruszinok követelését. De függetlenül attól, hogy mely államban voltak a ruszinok – Magyarországon, az Osztrák–Magyar Monarchiában, Csehszlovákiában –, mindig vonzódtak Oroszországhoz mint a rokon államhoz. Dmitrij Szidor esperes, a Moszkvai Patriarchátus papja ma a ruszinok lelki vezetője, aki jogaikért harcol. Arról híres, hogy jelzálogba adta lakását, és Ungvár központjában nagy templomot és missziós központot építtetett. De elítélték az ukránok. Miért? A szeparatizmusért, azért, hogy követelte a lakosság 72 százaléka akaratának teljesítését. Ezek a lakosok az 1991-es népszavazáson Kárpátalja autonómiájára szavaztak. Alááshatja-e az autonómia a politikai helyzetet a térségben? Pont fordítva, stabilizálja azt. Hiszen az itt élő etnikai csoportok hangulata szögesen ellentétes. A ruszinok nem akarják, hogy bármi közük legyen az Euromajdanhoz.” Mihail Pogrebinskij, a kijevi Politikai és Konfliktuskutató Központ vezetője így vélekedik: „aktívabb lett a ruszinok egy bizonyos része. Ezek nem az egész régiót, hanem csak a nemzeti közösségüket képviselik, és nagyon régóta síkraszállnak az autonómiáért. Nem mondanám, hogy kezdeményezésük ürügyül szolgálhat az ország felbomlásához. Csak azért, mert követelésük teljesítése jelenleg nem valószínű, bár a ruszinok motívumai érthetőek. Nem akarják, hogy régiójukat Galícia tartsa ellenőrzés alatt, az a körzet, ahol virágzik az ukrán nacionalizmus, ahol ezekben a napokban elfoglalják a helyi közigazgatás épületeit. A ruszinok tartanak attól, hogy radikális nacionalisták kerülnek hatalomra, akik Ukrajna ellenségének tartják őket.” Majd hozzáteszi: „Ami pedig az autonómiához való jogot illeti, elvileg ez valósággá válhat az új alkotmányban, amely szélesebb jogokat kell hogy biztosítson nemcsak a régióknak, hanem az etnikai kisebbségeknek is. De egyelőre ez nincs meg. A ruszinok aktivitása objektíven ösztönzi az állami berendezkedés változtatását, az új alkotmány bevezetését, mert mint kiderült, a régi olyan rendetlenséghez vezethet, amilyet ma látunk.” 2012. december 22-én a Kárpátaljai Területi Tanács elismerte a ruszin nyelv különleges státuszát. A nacionalista Szvoboda párt azonban most nem ismeri el a ruszinokat mint önálló nemzeti sajátosságokkal rendelkező közösséget. „A ruszinok tulajdonképpen ukránok” – veszti el a türelmét Oleg Kucin. „Akik ezt vitatják, Oroszország bérencei, és céljuk az ukrán nemzet gyengítése” – közli A ruszin nép nyomában című cikkében. Most, hogy Oroszország visszafoglalja a Krímet, a nyugati világ agresszióról fecseg. Az igazi agressziót azonban Ukrajna követte el még 2004-ben: „Ukrajna azzal hozta nehéz helyzetbe az Azovi-beltenger orosz kikötőinek nemzetközi forgalmát, hogy az amúgy is keskeny kijáratban, a Kercsi-szorosban levő Tuzla-szigetet a saját területének nyilvánítva (amelynek 2004-ben katonai egységek állomásoztatásával is hangsúlyt adott), a sziget melletti tengeri útvonalakat is felségterületének tekintette, ezért Oroszország kénytelen lett volna a saját területén (a Tamanyi-félsziget nyugati földnyúlványát átvágva) hajózócsatornát ásni hajói szabad közlekedése érdekében. Időről időre Oroszország szárazföldi kapcsolattartását Közép- és Nyugat-Európával, illetve a tengerentúllal nehezíti Ukrajna, ritkábban Beloruszia azzal, hogy különleges feltételek mellett és magas tranzitdíj fejében teszik lehetővé a tranzit olaj- és földgázvezeték üzemeltetését, vagy különféle legális és illegális módszerekkel sarcolják meg az orosz közúti és vasúti szállítmányokat” – írja az Oroszország Nemzetközi Közlekedési Infrastruktúráinak Kényszerei, Globális, és Regionális szerepei című elemzésében Erdősi Ferenc. Az oroszok nem felejtették el a tíz évvel ezelőtti ukrán agressziót. Most visszavágnak. A szegény, fagyoskodó ukrán tüntetőknek és az ukrán népnek láthatóan fogalma sincs arról, mi történik vele. Az Európához való csatlakozás naiv jelszavával kezdték el az „ukrán tavaszt”. A szétesőben lévő EU-ban azonban már a pénzfegyverek is besültek. Az euró gyengélkedik. A dollár is. A munkaerő szabad áramlása, akár a Golf-áramlat Grönland olvadásától, visszafordulóban. Nagy-Britannia és Svájc már betart. Szegény ukránoknak még illúzióik vannak az EU-ról. Eközben a tíz éve belépett volt kelet-európai államok lázadoznak: „Nem leszünk gyarmat! We don’t want to be a colony!” – hirdette Budapesten 2012 januárjában az első békemenet. Az ukrán tavasz valódi célja az ukrán nemzeti vagyon leértékelése, erőforrásainak megkaparintása. Miközben Hollandia a tengerből elnyert iszapos poldereken gazdálkodik és tocsog a sertés hígtrágyában, amely büdös és a talajszintig ér, addig az ukrán csernozjom 40 aranykoronás föld. Kövér föld az: kukoricát, búzát terem gazdagon. Ha az oroszok visszaveszik a szétszakított orosz haza Harkovtól a tengerig húzódó darabját, a megmaradt Ukrajna már csak egy olyan agrárország lehet, amelynek parasztjai alól rég eladták a földet. Az ukránok Európa cselédei lehetnek csupán. Másfelől, Oroszország nem fogja tűrni, hogy határa több ezer kilométeren egy NATO-országgal legyen közös, és atomtöltetű rakétákat telepítsenek oda. Éppen elég neki a balti országok elvesztése. Oroszország nem fogja tűrni, hogy oroszokat alázzanak meg a nyelvükért. Oroszország nem tűri, hogy fegyveres nacionalista szabadcsapatok grasszáljanak az oroszlakta falvakban és városokban, ahogy azt Beregszász környékén teszik. Oroszország nem fogja tűrni, hogy az orosz útlevél birtoklásáért és az orosz állampolgárságért öt évre bebörtönözzenek oroszokat, vagy megfosszák őket szülőföldjükön az állampolgárságuktól, ahogyan azt Szlovákiában teszik velünk, magyarokkal. Miközben az EU gond nélkül eltűri területén a faji alapú apartheidet a magyarság kárára, az oroszok erős hadseregükkel és olaj-fegyverükkel képesek megvédeni orosz honfitársaik jogait. Ezt látjuk ma, a Nagy Ukrán Reccs idején. A Római Birodalom addig tartott, amíg az ismert világot meg nem hódította. Ahogy elfogyott a hódítani való gyarmat, a rabszolgamunkán alapuló birodalom összeomlott. Ami pedig a mai nyelvtörvényeket illeti: nagymamám gyerekkorában, a millenium idején a Felvidéken, ahová Kárpátalja is tartozik, még a marhalevél is négynyelvű volt: magyar, német, tót és ruszin.